Dehonesztáció


Tisztelt Érdeklődők!

Köszönjük az eddigi jelzéseket és figyelmeztetéseket, de tudjuk, hogy a gnm-info.hu vagyis germangyogytudomany.hu weboldalon becsmérlik a "nem Hamer-fanatikus" új medicinás weboldalakat, többek között (a független) Biologika Szabadegyetemét is. Nem új dolog ez, ismerjük az öt fős "kamikaze vállalkozó társaságot", és sajnálattal vesszük tudomásul, hogy úgy próbálnak labdába rúgni, úgy próbálnak meg "berobbanni a témába", hírnévre szert tenni, hogy önmagukat egyedül hitelesnek vallva másokat hátulról bántanak, sértegetnek, dehonesztálnak (becsületsértenek, gyaláznak). Nem azzal kezdték, ami most fent van a weboldalukon, volt már ennél durvább is. 

Az ujmedicina oldal 2006 óta létezik, 2006-ban ujmedicina.info webcímen, 2007-től ujmedicina.hu webcímről is elérhető. Azóta hirdeti, ismerteti a dr. Hamer által felfedezett biológiai természettörvényeket és természettudományos ismereteket, programokat, előadásokat. (2010. decemberében megalakult a Biologika Szabadegyetem így azóta a biologika.hu webcímről is elérhető az ujmedicina.hu weboldal.)

Azok, akik most Hamer doktor magyarországi kép viselőinek adják ki magukat (mert ugye papírt, meghatalmazásról, megbízásról Hamer doktor által aláírt írásos dokumentumot még senki nem látott), ők is innen tájékozódtak az új medicináról. Barnai Roberto ezen a weboldalon hirdette meg az előadását ahol ők is közelebbről megismerkedtek a GNM-mel. 

Az állítólagos kép viselők 2010 októberében Roberto ellen fordultak, összefogtak tbk. Roberto volt barátnőjével, Hamer doktor bizalmába férkőzve, kitaláltak hangzatos és valótlan történeteket, és létrehoztak saját weboldalt, és feltették rá a megtévesztő, hírnévrontó szövegeiket. Például ezt:

gnminfosmegtevesztes(A webcímekről több info itt.)

Úgy tűnik a nyílt ócsárlás és pocskondiázás nem hozta meg a várt "forgalmi eredményeket",
ezért 2011 decemberében rátettek még egy lapáttal:
 

gnminfosmegtevesztes2


"Sajnos ma Magyarországon is számtalan információ, szószaporító fordítás, sajátos értelmezés, és hiányos ismertető terjeng az interneten Új Medicina, GNM vagy Hamer doktor nevével fémjelezve. Hamer doktor gondolatait tömör mondatokba sűríti. Félreértésre adhat okot a fordítás során az eredeti ismertetésben nem szereplő szavak betoldása, és ha a kiegészítésül szolgáló szavak tartalmilag nem illenek pontosan oda." - mondja ezt az, aki ilyen fordítást készített.
...

Ahelyett, hogy "eljárásmódjukat", "marketing-politikájukat" minősítenénk inkább tegyünk fel néhány kérdést.

Mi a közös a "légy óvatos" képen feltüntetett weboldalakban?
- Egyik sem tartozik Hamer doktor fennhatósága alá. Nem osztják, sőt kifejezetten elhatárolódnak Hamer doktor egyéb (nem Új Medicinás!) magánvéleményétől (szélsőséges fajgyűlölködő rasszista nézeteitől), és mindannyian sérelmezik, hogy Hamer doktor belekeveri a magánvéleményét a tudományos ismeretekbe. Többek között ezek a weboldalak azok, akik Hamer doktor szentesítése nélkül is felvállalják az Új Medicinát és önmagukat. Mi utána néztünk, és a feltüntetett weboldalakon szakmailag kifogásolhatót nem találtunk! Sőt! Mi kifejezetten ajánljuk őket (a képek ezen oldalakról származnak): www.neue-mediz.in, www.nicolasbarro.dewww.gnm-forum.eu.

Mi a különbség a "légy óvatos" képen feltüntetett weboldalak között?
- Mindegyik külföldi, idegen nyelvű weboldal, az ujmedicina.hu (a Biologika Szabadegyetem weboldala) kivételével. Innen kezdve a becsmérlés célpontja egyértelmű. Arról nem is beszélve, hogy mindig mindennel óvatosnak kell lenni. Főleg ha nincs valamihez konkrétum és értelmes magyarázat.

Mi a problémájuk pontosan?
- Nem mondják meg. Senki sem tudja. Csak rébuszokban és általánosságokban fogalmaznak - hogy ne lehessen őket konkrétummal számon kérni, felelősségre vonni.

Mi a valódi indítékuk?
- Tolerálják, szimpatizálják, sőt támogatják Hamer doktor szélsőséges rasszista fajgyűlölködő magánvéleményét, a botrány- és feszültségkeltést, néplázítást. "Szövetségesi" viselkedésük jutalmaképpen Hamer doktor megbízta őket a tudományos táblázat fordításával, hogy "közreműködésüket" a Tudományos Táblázat forgalmazói jutalékával honorálja.  

Vállalják-e kijelentéseikért a felelősséget?
- Nem, a "hiteles" rasszista fordításokat a "hiteles" weboldalukon (akkor még csak a www.gnm-info.hu webcímen) névtelenül publikálták (2010. október és 2011. január 5. között), ami anno botrányt és igencsak nagy közfelháborodást keltett az évek óta már létező és szeretetteljes egységben működő új medicinás közösségben. A jutalék és hírnév érdekében semmire és senkire nem voltak tekintettel. Weboldaluk új medicinát lejárató, megszégyenítő fajgyűlölködő anyagait konkrétan Barnai Roberto tiltatta le (2011. január 5-én, dokumentáció a GNM fórumban), amiért a mai napig nagyon haragszanak rá. Mint ismeretes, 2011. január 1-től Magyarországon törvényileg tilos és börtönnel büntethető a nyilvános fajgyűlölködés. Őket ez nem zavarta, mert akkor még névtelenül publikálták irományaikat, forrásként Hamer doktort megjelölve. Ezzel is igyekeztek a gyanút Robertóra, az Új Medicina közismert magyarországi meghonosítójára, és a Magyarországon nyilvánosan új medicinával foglalkozó konzulensekre terelni. Sikerült is, rendőrségi nyomozás is zajlott, és szinte minden akkori új medicina konzulenst "meglátogatott" az ÁNTSZ "vizsgálat céljából".  Mindeközben a gnm-infosok igyekeztek szépen megbújni a névtelenségben. Az első saját nevük alatt (KDJ) feltüntetett publikációt csak a botrányok után, 2011. március 29-én tették fel a weboldalukra. Ők maguk voltak tehát azok, akik megpróbálták az Új Medicinát (és Barnai Robertót) a névtelen rasszista megnyilvánulásokkal lejáratni ("hiteles GNM" címen), majd miután az erősen kifogásolható fordításaikat a weboldalukról töröni kényszerültek, az igazság harcosának beöltözve előrukkoltak két új névvel, a "Germán Gyógytudomány"-nyal, és a "Szakrális Orvostudomány"-nyal.

    Amikor korábban számon kérték őket, hogy indokolják, támasszák alá a Robertóról szóló hamis híreszteléseiket a válasz az volt, hogy "mi nem tudjuk, nem értünk hozzá, Hamer doktor képviselői vagyunk, és csak hitelesen fordítjuk, tolmácsoljuk Hamer doktor véleményét". Hamer doktor megmondta a frankót. Csak fel ne tegye valaki a költői kérdést:
Vajon honnan származnak Hamer doktor információi? Hát tőlük. Ők költötték.

Amikor (alaptalan) rágalmaikért, botrányos viselkedésükért nyilvános szembesítésre lettek felhívva az új medicinás közösség előtt, a hírhedt "GNM házon belüli tárgyaláson" (a Biologika Szabadegyetem épületében!) nem jelentek meg, arcukat nem vállalták, helyette írtak egy állásfoglalást, ahol szakmai, tárgyilagos konkrétumok, tények és érvek helyett csak és kizárólag Barnai Roberto személyét támadták. Kitérő levelük itt olvasható. A levél magáért beszél. A konkurrencia, a főellenség tehát Barnai Roberto. (Több okból is: 1. nem hajlandó zsidózni, 2. van saját, szakmailag helytálló képzési anyaga, és 3. nem szorul Hamer doktor ijenojan kinevezésére.)

Mit tettek le ők az asztalra?
- Készítettek egy dizájnos weboldalt, ami (a feszültségkeltő, ellenségeskedő cikkektől és a szakmai félrefordításoktól eltekintve) stílusában még elfogadható is volna. Nagy önfényezés közepette elkészítették a Tudományos Táblázat magyar változatát, ami viszont siralmasra sikerült. Olyannyira, hogy a Biologika Szabadegyetem új medicinás szakértői, trénerei ledöbbentek, és úgy érezték, az új medicina tisztessége, becsülete és közmegbecsülése érdekében most már tényleg szót kell emelniük. (Robertót nem kell félteni.) A Germán Gyógytudomány Tudományos Táblázat első kiadásával és az ún. GNM Szószedettel kapcsolatos hivatalos állásfoglalás itt olvasható. (Mivel a tudományosság látszatának fokozása érdekében a táblázatot érthetetlen nyelvezettel készítették el, kiadtak hozzá egy szószedetet, ami megint csak erősen kifogásolható. Még a kemoterápiát is összetévesztik benne az antibiotikumokkal. "Lehet hogy a szótárban az van, de a hétköznapokban nem ugyanazt értik alatta...") 

Oldalak százain keresztül lehetne még fejtegetni, hol a hiba, mit tettek, mit nem tettek, azonban ez egyrészt már a múlté, másrészt nem a Biologika Szabadegyetem dolga. Ez a kiegészítő információ azt a célt szolgálja, hogy a most témába csöppenő érdeklődőnek - ha már egyszer megtiszteli figyelmével a Biologika Szabadegyetem weboldalát - nagy vonalakban felvázolja, mi a probléma velük, mi történt  korábban, és mi van valójában a háttérben. 

Nem kívánjuk se Hamer doktort, se az állítólagos kép viselőit, se eljárásukat, tetteiket minősíteni, ha bárkit ez mélyebben érdekel, járjon alaposan utána, tájékozódjon személyesen. (Mint eddig is) ne higgyen el elsőre semmit, alakítson ki saját véleményt, és ha bizonytalan, hallgasson a lelkiismeretére.

Prekoncepciók, látszatkeltés, félelemkeltés, megtévesztés és védekezés helyett megmutattuk az érme másik oldalát. Ahogy van. Ezek után mindenki döntse el maga, hogy mi az álláspontja, kiben bízik, kinek hisz, és ami mindennél fontosabb, milyen forrásból kíván tájékozódni az új medicináról, kitől szeretné azt megtanulni. Mert az létkérdés számára.

Ugyanis minden emberi gyarlóság, kapzsiskodás és ármánykodás ellenére, az Új Medicina nagyon fontos dolog
az Új Medicina ismerete a modern és (nem betegeskedő) túlélésre alkalmas ember alap műveltségének a része.
"Aki nem tudja, hogy hogyan működnek a megbetegedések, az bizony szerencsejátékot játszik a sorsával..."

Szívből sajnáljuk, hogy ilyen témákról is hírt kell adni, ígérjük ezt a bejegyzést is azonnal eltávolítjuk, ha a Hamer doktor állítólagos képviselői a botránykeltést, rágalmazást befejezték, és a hamis, valótlan információkat weboldalukról, blogjukból törölték. Senkinek sincs ínyére, hogy velük kell foglalkozni, de nem tehetjük meg, hogy szóra sem méltatjuk "műveiket", mert azzal a meglapulás látszatát keltenénk, és a Tisztelt Érdeklődőt meghagynánk a bizonytalanságban, a kétségek között.  

Végezetül, az állítólagos kép viselőkkel kapcsolatban, nem kéri senki, hogy szűnjenek meg, csak kívánjuk, fejezzék be a tisztességtelenkedést, és ha "be akarnak szállni" az új medicinába, akkor 1., tanulják meg az Új Medicinát, 2., azzal foglalkozzanak, és 3., végezzenek precíz, pontos, igényes munkát a rivalizálás és "sajátos marketing" helyett. 

Budapest, 2012. január 04.

Tisztelettel, 
Barnai Roberto és a Biologika Szabadegyetem Team

 

PS. Ha kommentelnéd az itt leírtakat, e-mailedet küldd az info(@)biologika.hu címre, és kitesszük ide. Köszönjük.

Eseménynaptár

Utolsó hónap február 2012 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 5 1 2 3 4 5
week 6 6 7 8 9 10 11 12
week 7 13 14 15 16 17 18 19
week 8 20 21 22 23 24 25 26
week 9 27 28 29

Gyors hivatkozások

Program naptár, előadások és képzések         Alap Szerv Atlasz, Daganatok és Sorvadások           Mambretti és Séraphin: Orvostudomány a feje tetején (az első GNM könyv Magyarországon)          vanmasutikon